2019. január 6., vasárnap

Élménybeszámoló!

Sziasztok!

A mai írás egy kissé eltér a megszokottól, ugyanis arra gondoltam, ha csak írásban is, de megosztom veletek annak a napnak a történetét, amikor is sikerült először találkoznunk Lippai László művészúrral, hogy felkérjük a PREY című játék főszerepére.

Kezdjük a legelején. Amikor szóba jött, hogy lassan el kellene kezdeni a munkát a Prey-el is, gondolkodtunk, hogy kit is kellene felkérni Tommy szerepére, ugyanis ahhoz egyikünk se tartotta magát alkalmasnak, ezért folyamatosan castingoltunk, hogy megtaláljuk a megfelelp embert a szerepre. Aztán derült égből villámcsapásként eszembe jutott, hogy mi lenne, ha felvennénk a kapcsolatot Lacival, maximum elzavar minket, de veszíteni nem veszítünk vele semmit. Gxorsan írtam is neki egy szép üzenetet a Facebooko-on, és vártunk. Aztán 3-4 nappal később jelzett a telefonom, és meghökkenve láttam, hogy válaszolt, és mégjobban leesett az állam, amikor a válaszban annyit láttam: "Hívjatok!". És utána a telefonszáma.... Mondanom se kell, nem tudtam hogyan szedjem össze a gondolataimat, de egyből szóltam István kollégámnak, had álmuldozzon ő is.

Aztán végül is István volt az, aki vette a bátorságot, és felhívta telefonon, majd megbeszélték, hogy egy időpont egyeztetés után személyesen is felkeressük.

Hamar el is jött 2018. október 5-e. Szép napsütéses nap volt, és felkerekedtünk, hogy felkeressük otthonában Lacit.
Szerencsére hamar, és szerencsésen megérkeztünk. Már a csengetés pillanatában a humoré volt a főszerep, és a nagy találkozás után is ezen a szálon ment tovább az egész nap. Elmeséltük neki kik vagyunk  honnan jöttünk, és mi is a célunk. Nagyon udvariasan, és nagy érdeklődéssel hallgatott minket végig, majd amikor megemlítettük neki, hogy át tudnánk menni a budapesti Mozgi-stúdióba, egyből vette a cipőjét, hogy nosza induljunk is. Budapesthez képest hamar átautóztunk a Csepel-szigeten található stúdióba, ahol Kollár Ákos fogadott bennünket, akiben egy végtelenül szimpatikus, és nagy tudású személyt ismerhettünk meg.
Egy kis beszélgetés Ákossal, aztán meg is ejtettünk 1-2 próbafelvételt, hogy Laci láthassa, milyen technikával is rendelkezik, milyen minőségre képes egy otthon berendezett kis stúdió.
A felvételek visszahallgatása után Laci azonnal rábólintott a közös munkára, és innen már nem is volt megállás. Ezután Lacit hazavittünk, majd leegyeztettük a felvétel időpontját.
A stúdióba menet, illetve onnan jövet is rengeteg minden került szóba a szinkronmunkától kezdve, a filmek, a videójátékok világán át, az egyszerű hétköznapi dolgokig szinte mindenről. Nagyon jó volt látni, és hallani, hogy egy olyan ember, akit az egész ország ismer, ennyire közvetlen tud lenni, és nem zavarta, hogy kielégíthetetlen a kíváncsiságunk.
Egy szó mint száz: Lippai László tényleg olyan, mint amiket már mi is olvastunk róla. Remélem fogunk még tudni vele máskor is együtt dolgozni, és újabb projektben is élvezhetitek majd a hangját.

2019. január 4., péntek

Új, Elkészült, De Egyelőre Titkos Projekt A Láthatáron!

Ugyebár azt mindenki tudja hogy van nem egy szinkronmunkánk, amik az elkészülésre várnak. A csapat hamarosan elkészül egy háttérben futó projekttel, amit karácsony tájékán szerettünk volna kiadni egyfajta karácsonyi ajándékként. Viszont ezzel kicsit megcsúsztunk, de örömmel jelentjük hogy elkészültünk ennek a szinkronnak a munkálataival. Jelenleg a tesztelés zajlik és egy hamarosan kikerülő előzetes formájában meg is látjátok melyik játékról van szó. Addig maradjon titok ;) Annyit mondhatunk így az év elején, az óévet búcsúztatva, "ez egy Serious év volt!" ;)

VÁLTOZÁS + HELYZETJELENTÉS



Egy kisebb változást szeretnénk megosztani veletek. Mint ti is tudjátok, van a csapatnak egy weboldala, amit eddig használtunk, és ti is előszeretettel látogattatok. Mivel jelenleg egy kicsit több elfoglaltságunk van mint eddig, ezért úgy döntöttünk, egy rövid időre annak az oldalnak a frissítését szüneteltetjük, és ezt, az egyszerűbben, és gyorsabban frissíthető oldalt fogjuk használni. Az eddigi weboldal is ide fog irányítani titeket mindaddig, amíg egy minden szempontból tökéletes weboldalt nem tudunk nektek nyújtani, amire időt is tudunk fordítani a munka, a család,  illetve a szinkronok mellett. Mivel, mint tudjátok, a csapat non-profitként, munka mellett működik, egyelőre nem tudunk 100%-ban csak a szinkronkészítésre koncentrálni, de a projektekben résztvevő, egyre komolyabb nevekből már kiderült, mindent megteszünk azért, hogy csak a legjobb minőségű munkát adhassuk ki. Egy időben rengeteg projektet bejelentettünk, amikről természetesen nem mondtunk, le, de realizálva a jelenlegi helyzetünket, nagyon nagy türelmet kérünk tőletek, hogy a kitűzött célokat elérhessük.


Nagyon szépen köszönjük azoknak, akik eddig is kitartottak mellettünk, és csak annyit tudunk ígérni, hogy a Half-Hun Team nem áll le, és amint túlvagyunk ezen a nehezebb időszakon, és több időt tudunk fordítani arra, amiért megalalkultunk, akkor rengeteg szinkront fog még kapni tőlünk a nagyérdemű.

És, hogy mik azok a játékok, amiket már beígértünk, de sajnos még nem tartunk vele szinte sehol?
  • GTA - Vice City
  • South Park - The Stick of Truth

Természetesen nem mondtunk le ezekről a szinkronokról sem, de ezek jelenleg parkolópályán pihennek addig, amíg több időnk nem lesz rá.

Mégegyszer köszönjük a több éve tartó támogatást és bíztatást, igyekszünk megszolgálni, és remélem a 2019-es év még a tavalyi évtől is több új élményt hoz el nem csak nekünk, hanem nektek is.


2019. január 3., csütörtök

Portal 2 helyzetjelentés

Sziasztok!


Mivel sok kérdés érkezik, ezért adunk egy kis Információt a Portal 2 szinkronmunkálataival kapcsolatosan!

Mint már korábban is írtuk, illetve a weboldalunkon is láthatjátok, Glados hangját Szabó Luca (Hermione a Harry Potter filmekből) fogja kölcsönözni, a hangokat vele Kollár Ákos fogja rögzíteni a Mozgi-Stúdióban.

Wheatley hanganyagának a szétválogatása még jelenleg is tart, amint ez kész, indulnak is a felvételek.

Cave Johnson hangjai teljesen elkészültek, már csak a tesztelése van hátra.

Remélhetőleg hamarosan jobb hírekkel jelentkezhetünk, addig is kövessetek minket továbbra is a facebook-on, illetve itt, a blogspoton.

Prey Magyar Szinkron Előzetesek!

Akik figyelemmel kísértek minket azok tudják hogy a csapat gőzerővel halad a Prey Magyar Szinkronizálásával. A Főszerepet nem más vállalta el mint Lippai László. Előzetesekkel is tudunk szolgálni nektek a készülő Szinkronból. Aki esetleg nem tudná László többek között olyan sorozatokban adta a hangját mint a Kobra 11 de igazán ismert a Dragon Ball című Japán sorozat Songokujaként lett. Megjelenés ez éven.

Teaser 1:



Teaser 2:


Teaser 3:


Elindult a Half-Hun Team Blogspot Oldala!



Örömmel jelentjük hogy elindult a Half-Hun Team Blogspot oldala, ahol sűrűbben kaptok a csapatról és a munkáinkról friss infókat. Igaz az oldal még kissé üres, de folyamatosan azon vagyunk hogy megtöltsük "élettel"! :)